A közleményből kiderül, hogy a Fóti út 141. szám alatt található, több, mint 180 000 négyzetméter területű régi gyárterületen épülhet meg Újpest új sportparkja.
A nagyszabású beruházás szabadtéri pályákat, játszótereket és parkosított területeket jelenthet a kerület számára, illetve egyúttal az Újpest FC új otthonaként is funkcionálhat – az elhatározást elővételi szerződés keretében rögzítette az Újpest FC tulajdonosa, a MOL-csoport.
Az Újpest FC számára a múltjához méltó, nemzetközi színvonalú sportközpont kialakítása volt a cél – áll a közleményben.
A komplexum ennek mentén a tervek szerint 18 000 férőhellyel fog rendelkezni, amely később akár 22 000 férőhelyre is bővíthető, valamint az UEFA legmagasabb szintű, 4. sportlétesítmény-kategóriájába fog tartozni, tehát alkalmas lesz nemzetközi kupamérkőzések megrendezésére.
„Az elmúlt hónapok háttérmunkálatait követően egy olyan döntés született, amely mind az Újpest FC, mind a kerület számára egy előremutató jövőképet vázol fel. A fejlesztés kapcsán két fő prioritást tűztünk ki magunk elé: egyrészt, hogy az Újpest FC egy modern, a klub patinás múltjának, illetve a jelenkor követelményeinek megfelelő világszínvonalú otthont kapjon, másrészt pedig, hogy a park maximálisan integrálódjon a kerület kulturális életébe, ezzel az újpesti közösség új fórumaként funkcionálhasson” – mondta el Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke.
A sportpark a Tungsram egykori, jelenleg használaton kívüli gyártelepének helyén valósulhat meg. A terület kármentesítése – a korábban feltárt talajszennyezés miatt – már megkezdődött, és a munkálatok a tervezett tulajdonosváltástól függetlenül is zavartalanul folytatódnak.
A végleges tulajdonosváltás és a beruházás elindításához arra van szükség, hogy a terület stadionépítésre alkalmassá váljon. A MOL-csoport és az Újpest FC elkötelezettek amellett, hogy a projekt minden jogi és szakmai feltétel teljesítése mellett valósuljon meg, hosszú távon szolgálva Újpest és a klub érdekeit egyaránt – zárul a közlemény.
Fotó: magyarfutball.hu